Rajzfilmstúdió

2012-ben megnyitottuk az első székelyföldi rajzfilmstúdiót, azóta csapatunk több mint húsz főre bővült.

Eddig közel tíz rajzfilmünk jelent meg, amelyek elnyerték a legfiatalabb, egyben legkritikusabb közönség tetszését.

A rajzfilmekhez a valós helyszíneket bemutató, ismeretterjesztő kisfilmeket is készítettünk, ezeket is bemutatjuk ingyenes vetítéseinken.

Már több ezer gyermek szívébe beloptuk legendáink szeretetét. Szellemi örökségünk külföldi népszerűsítését segítendő rajzfilmjeinket és kiadványainkat angol nyelvre fordítjuk.

Szerepvállalás

  • Több mint 100 Kárpát-medencei gyermekközösség támogatása
  • Hátrányos helyzetű gyerekek megajándékozása
  • A Határtalanul program segítése
  • Iskolai versenyek támogatása

Szakmai előadások és mentorolás

  • 5 államvizsga dolgozat a Legendáriumról (Sapientia EMTE, Babeș-Bolyai Tudományegyetem)
  • Szakmai gyakorlatos diákok fogadása, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetemről
  • IT-s diákok mentorálása informatikai cégek partnereként
  • Több mint 100 előadás egyetemeken, iskolákban és konferenciákon

A kezdet

A Székelyföldi Legendárium 2008-ban indult civil kezdeményezésként, azzal a céllal, hogy összegyűjtse és a gyerekek számára szerethető módon adja át Székelyföld szellemi kulturális örökségét, ma is közszájon forgó mondáit és legendáit. Elsőként egy 156 székely mondát és legendát tartalmazó térképet és könyvet készítettünk. A különböző korú és igényű gyermekek számára változatos formában próbáltuk elérhetővé és szerethetővé tenni legendagyűjteményünket: hangoskönyveket, színezőt és különféle fejlesztő játékokat terveztünk, végül elindítottuk az első székelyföldi rajzfilmstúdiót.

Küldetésünk

Meggyőződésünk, hogy a legendák és mondák egyben leckék, tele ősi igazságokkal, üzenetekkel, a múltunkra utalva mutatnak a jövőnkbe.

Az a cél vezérel, hogy minél szélesebb körben megmutassuk, térségünk többet rejt a Drakula-legendánál: Székelyföldön szinte minden különleges földrajzi helyszínnek, várnak, településnek, szentnek van egy különleges története.

A Székelyföldi Legendárium európai védett márka: szellemi örökségünket itthon és külföldön egyaránt népszerűsítjük, termékeinkkel támogatjuk a tanintézeteket, pedagógusokat és gyermekotthonokat.

Eddigi céljainkat részben önerőből, részben támogatásokból valósítottuk meg. Tevékenységünket szeretnénk önfenntartóvá tenni.

 

Tervek

Brandhasználat

Ismerd meg a legendárium világát!
Legendás szállások, édességek és mégtöbb újdonság.

Tovább

Előkészületben

Hamarosan interaktív hangoskönyvek, alkalmazás és telefonos játék formájában is viszont láthatod a legendáriumot

Közösségi díjak

  • Szent Imre díj
  • Vasszékely díj
  • Príma polgár díj
  • Rotary-díj a közjó szolgálatáért
  • Székelyföldi Orbán Balázs-díj

Fejlesztési projektek

Erdővidék turisztikai térképe
Hargita megyei bakancslista
Székelyföld turisztikai térképe
Kárpát-medencei bakancslista
Legendás tájékoztatók a székelyföldi turistalátványosságokkal
Óirás turisztikai térképünk az erdélyi MOL-töltőállomásoknál

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy értesüljön minden újdonságról!